51 évvel ezelőtt született az internet

2020/10/29. - írta: ectr

Több, mint fél évszázaddal ezelőtt küldték el két számítógép között az első digitális jelet. 1969. október 29-én az UCLA informatikai professzora és egy végzős hallgató elküldte egymásnak az első digitális jelet. 

51vjhomz16l_sx384_bo1_204_203_200.jpg

Az első elküldött betűk az „L” és „O” volt ( eredetileg a LOGIN szót szerették volna elküldeni, de a rendszer összeomlott a szó második betűjének elküldése után), amelyet Kaliforniában küldtek az ARPANET akadémiai számítógépek hálózatán keresztül. Félsikernek tűnhet a próbálkozás, de ami ezután következett az egy új világot teremtett. Az internet ezzel a két karakterrel gyakorlatilag megszületett!

Az internet elindította azt a technológiai fellendülést, amely az első billió dolláros amerikai állami vállalatokat hozta létre. Nézzünk egy idővonalat, hogy az internet megszületése után mely vállalatok mekkora anyagi helyzetbe kerültek. Mi aktív felhasználók pedig gondoljuk végig, hogy milyen előnyöket és hátrányokat okoztak nekünk ezeket a vállalatok és maga az internet. 

mw-hu272_intern_20191029193501_ns.jpg

 infotanar.info

17 komment
süti beállítások módosítása